Régi cikkek Régi cikkek

Tóparti futófesztivál - tûzoltókkal

Remek új részvételi csúcs született a hazai futószezon hagyományos évadzáróján, a Siófokon megrendezett 8. Intersport Balaton Maraton és Félmaratonon. A két nap alatt több ezren neveztek be öt távon kilenc különbözõ futószámra, ebbõl a félmaratonra csaknem 1600 jelentkezés érkezett.  Az indulókat a hideg idõ sem tántorította el.

Két tûzoltó bevetési ruhában vágott neki a 21 kilométeres távnak. Varga Csaba elmondta: a versenyen teljes menetfelszerelésben futnak, úgy, ahogy az esetekhez vonulnak. 25 kiló plusszal.

Bõvebben: kapos.hu

Tizenegyszeres világbajnok lett kollégánk!

Tizenegyszeres kajak-kenu világbajnok lett Györe Attila tûzoltó törzsõrmester kollégánk október végén a Szingapúrban megrendezett maratoni világbajnokságon. A versenyen Õ képviselhette az országot, a kajak-kenu válogatottat és természetesen a tûzoltóságot is. Györe Attila és párja, Kövér Márton a rajtot követõen az élre álltak és egy spanyol egységgel haladtak egészen a táv háromnegyedéig. Itt a spanyolok egy bóját kihagytak, ezért a versenybõl kizárták õket. Ezzel biztossá vált a magyar páros elsõ helyezése. Így megszerezték a magyar csapat harmadik és Györe Attila tizenegyedik aranyérmét. Gratulálunk a kiváló teljesítményhez!

Bõvebben fotókkal: www.tuzoltosagbp.hu

Györe Attila már 11-szeres bajnok

Tizenegyedik világbajnoki aranyérmét ünnepelhette Györe Attila a szingapúri maratoni világbajnokságon, miután a gyõztes spanyol egység kizárása után Kövér Mártonnal párosban õk állhattak fel a dobogó tetejére. A Csepel versenyzõjének nem volt teljes az öröme, bár úgy véli, amit a sors 2009-ben elvett tõle, azt most kamatostul visszaadta.

Néhány napja értek haza Szingapúrból és máris mûszakban van. Köztudott, hogy a sport mellett tûzoltóként dolgozik…

Ha nem tenném, felkopna az állunk. A kenuzásból ugyanis nem lehet megélni, két gyerekem van, akiket el kell tartanom. Szerencsére olyan a munkám, hogy megfér mellette a sport is. Huszonnégy órát dolgozom, negyvennyolc órát pihenhetek, vagyis heti öt-hat edzésre jut még idõm. Bár azt nem mondom, hogy kellemes érzés néhány óra alvás után hajóba szállni és jól teljesíteni az edzéseken… - mondja a Szingapúrban 11. világbajnoki címét szerzõ Györe Attila.

Bővebben: Györe Attila már 11-szeres bajnok

Lépcsõfutó bajnokság a SOTE-n

Idén is megrendezték a tûzoltók a Lépcsõfutó Országos Bajnokságot, változatlan helyszínen, a SOTE Nagyvárad téri Elméleti Tömbjében. A 2011-es megmérettetést a BM Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság, a Fõvárosi Tûzoltóparancsnokság és a Budapesti Tûzoltó Szövetség közös szervezésében tartották október 8-án.
Tûzoltók számára lépcsõfutó versenyt 2000-ben rendeztek meg elõször Budapesten, mintegy válogató versenyként a Pozsonyi Nemzetközi Lépcsõfutó Verseny versenycsapatának összeállítása érdekében. A verseny országos szintre 2006-ban emelkedett az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság rendezésében.

Bővebben: Lépcsõfutó bajnokság a SOTE-n

Taroltak a pécsi tûzoltók a lépcsõfutó országos bajnokságon

A Fõvárosi Tûzoltó Parancsnokság, az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság és a Budapesti Tûzoltó Szövetség által megrendezett 2011. évi Lépcsõfutó Országos Bajnokságnak idén is a budapesti Semmelweis Egyetem 22 emeletes épülete adott otthont. 

A résztvevõ tûzoltóknak az épület tetejéig kellett több mint 22kg-os felszerelésûkkel a lehetõ leghamarabb felérniük. 

A pécsi tûzoltókat három páros induló és három egyéni résztvevõ képviselte, a verseny kiíróinak céljai teljesültek: kiváló eredmények születtek.

Bővebben: Taroltak a pécsi tûzoltók a lépcsõfutó országos bajnokságon

23 emelet légzõmaszkban - Kaposváriak az ország legjobb önkéntes lépcsõfutói

A kaposvári Kötél Életmentõk képviseletében Ifj. Bodó László és a Verse Soma ismét elhódította a legmagasabb elismerést. Szombaton rendezték az Országos lépcsõfutó versenyt Budapesten, a SOTE épületében. A kaposvári Kötél Életmentõket ifj. Bodó László és Verse Soma képviselte. Páros, önkéntes kategóriában ismét elsõként végeztek. Egyéniben if, Bodó László elsõ, Soma második helyezést értek el.

A szabályok szerint a tûzoltóknak teljes védõfelszerelésben, légzõkészülék használatával, egyénileg vagy párban kellett felfutniuk a 23. emeletre.

A rendezõk célja, hogy felmérjék, a speciális tûzoltói beavatkozásokkor fellépõ fizikai igénybevételt versenyszerû keretek között, és mindezt bemutassák a civil társadalomnak is. A megmérettetést a BM Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság, a Fõvárosi Tûzoltó-parancsnokság és a Budapesti Tûzoltó Szövetség szervezte.

Forrás+fotók:  kapos.hu