Fõvárosi II. fokozatú hivatásos tûzoltósport-verseny

A két napos tûzoltó versenysport bajnokságon százharminc fõvárosi tûzoltó szerepelt
E héten kedden kezdõdött és ma zárult a Fõvárosi II. fokozatú hivatásos tûzoltósport-verseny, amelyen a Fõvárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tizenhárom csapata nevezett. Bajtársainknak négy összetett versenyszámban kellett helytállniuk. A versenyszámok között szerepelt a száz méteres rohampálya. Ez egy összetett versenyszám, amely palánkugrással kezdõdik, majd jön a gerendafutás, végül tömlõgurítással összekötött osztószereléssel fejezõdik be. A második versenyszám szerint horoglétrával kell feljutni egy házat imitáló fal harmadik emeletére. A harmadik körben kismotorfecskendõt kellett szerelni az induló csapatoknak, míg a negyedik versenyszám a 4 x 100 méteres tûzoltó váltófutás volt.

A jó hangulatú, szabályokat tiszteletben tartó versenyt nehezítette, hogy kedden gyakran eleredt az esõ, de könnyítette, hogy ma napsütésben vetélkedhettek a tûzoltók. A mai záró rendezvényen a díjakat Palotai Zsolt Gábor tûzoltó alezredes, az FKI igazgatóhelyettese adta át. Rövid beszédében hangsúlyozta: jó volt látni, hogy a csapatok a versenyszellem közben sem felejtettek el egymásra figyelni, és egymáson segíteni. Eredmények:

Egyéni kategóriák:

100 méteres akadályfutás
1. Miskó Tamás, ftõrm.
2. Vince Róbert, ftõrm.
3. Szõke Orbán, fhdgy.

Horoglétra-mászás
1. Gulyás László, õrgy.
2. Szabó Gyula, fhdgy.
3. Vince Róbert, ftõrm.

Egyéni összetett:
1. Gulyás László, õrgy.
2. Szabó Gyula, fhdgy.
3. Vince Róbert, ftõrm.

Csapat kategóriában:

100 méteres akadályfutás
1. XX. Kerületi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság
2. II. Kerületi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság
3. XVII. Kerületi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság

Horoglétre-mászás
1. XX. Kerületi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság
2. XXI. Kerületi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság
3. IV. Kerületi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság

Kismotorfecskendõ-szerelés
1. I. Kerületi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság
2. XXI. Kerületi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság
3. XI. Kerületi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság

4 x 100 méteres váltófutás
1. XVII. Kerületi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság
2. XX. Kerületi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság
3. II. Kerületi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság

Összetett csapatversenyben
1. II. Kerületi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság
2. XX. Kerületi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság
3. XXI. Kerületi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság

Forrás: http://fovaros.katasztrofavedelem.hu