VIII. Baranyi Tamás Emléktorna (Nógrád)

Nyolcadik alkalommal került megrendezésre a salgótarjáni Sportcentrumban a Baranyi Tamás Emléktorna a Rózsaszín Párduc Tömegsport Egyesület szervezésében, amelyen részt vettek a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományának tagjai is.

A június másodikán megtartott programmal elsõsorban az egyesület egyik alapító tagjára, a 2005-ben elhunyt Baranyi Tamásra emlékeznek, emellett pedig cél a kispályás labdarúgás népszerûsítése is. 



A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományából tíz fõ vett részt az eseményen, ahol két csoportban, két pályán, körmérkõzéses rendszerben három döntetlent ért el a „Tûzoltóság csapata”, így õk az ötödik és hatodik helyért mérkõzhettek. Kollégáink a helyosztók versenyében 2:1 arányú gyõzelmet arattak a házigazdák felett, így az ötödik helyen zárták a tornát. A jókedvû mozgás örömén túl jutalmuk oklevél, illetve ajándékutalvány volt. A torna gyõztese csakúgy mint elõzõ évben a „Rendõrség csapata” lett. Az esemény végén a szervezõk közös ebédre látták vendégül a csapatokat.

Kapcsolódó képtár: VIII. Baranyi Tamás Emléktorna