Lépcsőfutó

Pécsi tûzoltók a lépcsõfutó-elitben (Pécsma.hu)

A sportág legjobb tûzoltóit hívták meg arra a berlini lépcsõfutó-versenyre, amelyen a közel ötszáz csapat között a két pécsi, Plósz Balázs és Molnár Máté – mindössze hat másodperccel az elsõtõl lemaradva – a harmadik helyen ért célba.

39 emeletet megmászni gyalog se kis teljesítmény, futva még inkább embert próbáló feladat. A két pécsi tûzoltónak azonban ez sem volt elég, teljes menetfelszerelésben értek föl kevesebb mint hat és fél perc alatt a berlini épület tetejére.

- Nem újdonság már sem Pécsett, sem az országban a lépcsõfutás, csapattársam, Plósz Balázs például már a harmadik berlini versenyén vett részt. Korábban az ötödik és a kilencedik helyen ért célba a társaival, most sikerült a harmadik helyet megszereznünk. Ha több idõnk lett volna a felkészülésre, meg is nyerhettük volna a megmérettetést, így is csak néhány másodpercen múlt az elsõ hely – mondta Molnár Máté a Berlin Firefighter Stairrun elnevezésû versenyrõl.

Lépcsõfutásban rendeznek egyéni és csapatversenyt is. Az országos bajnokságban 23 emeletet kell megmászniuk a lánglovagoknak acél felszerelésben, bevetési csizmában, maszkban és sisakban, ez közel 30 kiló pluszt jelent személyenként. Berlinben a ruhát tekintve könnyebb volt a helyzet, ott „mindössze” 14 kiló plusz súlyt kellett cipelniük a tûzoltóknak. Ám itt 39 emelet volt a táv, sõt, már az épület bejáratát is futva kellett megközelíteniük. A csapattagoknak közel megegyezõ tempót kell diktálniuk lépcsõfutás közben, hiszen a két versenyzõ közötti távolság nem lehet több egy lépcsõfordulónál, így az azonos felkészültség, kondi is elengedhetetlen.

- Uránvárosban, a 17 emeletesben kezdtük a felkészülést télen, azonban ott nem tudtunk kellõképpen edzeni, hiszen a lépcsõk tetején meg kellett várnunk a liftet, azzal gyorsan lemenni a földszintre, majd vissza. Ebbõl öt kört tudtunk megtenni, de így volt alkalmunk a futások között pihenni, ami nem a legszerencsésebb. Ahogy beköszöntött a jobb idõ, elkezdtük a tréningeket a 25 emeletesben, ahol a lépcsõk aljáról indultunk, onnan felfutottunk a tizedikre, majd lerohantunk a fölszintre, azután már csak az épület tetején álltunk meg, így tudtunk leghatékonyabban készülni a berlini 39 emeletre. Minden közös szabadnapunkon kétszer edzettünk, napi 4-5 órán keresztül futottunk a Magasházban, terepen és a konditeremben. Az elején két edzésnapot egy pihenõnap követett, az utolsó héten pedig már csak heti két-háromszor futottunk, hogy legyen idõnk regenerálódni – sorolta a felkészülés fortélyait az õrmester, Molnár Máté, aki minden futásról naplót vezetett. Leggyorsabban 7:53 alatt értek fel a 25 emeletes tetejére.

A két lánglovag civilben is a berlini megmérettetésre készült hónapokon keresztül, mindketten futnak, kocognak, ha csak tehetik, emellett Máté hétvégente focimeccseket is vezet.

- 2009-ben vizsgáztam játékvezetõként, a pályán is nagy hasznát veszem a lépcsõfutás során szerzett kondimnak, emellett a bevetések alkalmával is hasznos a gyorsaságom, hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy a felszereléssel kell megmászni a lépcsõket – beszélt a lépcsõfutás elõnyeirõl Molnár Máté.

A pécsi lánglovagokat az Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság fõigazgatója, dr. Bakondi György tûzoltó altábornagy a Berlinben nyújtott kimagasló sportteljesítményükért fõigazgatói ajándékkal jutalmazta.

Forrás fotókkal: http://www.pecsma.hu/abszolut-pecs/pecsi-tuzoltok-a-lepcsofuto-elitben/